1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>

PDFNyomtatásE-mail

 

Ének- és Sztárképző oktatási csomagok

A STARWORLD fő profilja az énekoktatás mellett, a sztárképzés és menedzselés.

Iskolánkból számos énekes került ki a hazai zenei palettára, illetve vannak, akik ma külföldön érik el sikereiket.
Együttműködünk a kereskedelmi csatornák által indított tehetségkutató versenyekkel is.
A 2010-es évben vezető tanárunk növendékei közül hárman képviselték iskolánkat az X-FAKTOR döntőjében, az ország legjobb 12 énekese között.
Domokos Fanny szorgalmas énekes tanulójaként számos hazai verseny nyerteseként eredményesen szerepelt az X-Faktor döntőjében.
Shodeinde Dorka a Starworld Tehetségkutató Versenyén érte el elsõ sikereit 2009-ben, ahol az Év felfedezettje 2009. címet nyerte el, majd iskolánk patronálásában koncertezett tovább.
Szabó Mariann iskolánk vezető tanárának egykori növendékeként, és egykori háttérénekeseként, majd számos más produkció résztvevőjeként színvonalas előadásával hívta fel magára a mentorok figyelmét.

A Starworld énekesei idén, 2011-ben is versenyeznek az X-Faktorban és más tehetségkutató versenyeken is.

Iskolánkban a sztárképzés professzionális szinten, az amerikai mintára zajlik.
Gyermek és felnőtt sztárképzéssel egyaránt foglalkozunk, melyhez több, igen kedvező árú ELIT csomaggal állunk énekeseink rendelkezésére.

A sztárképzőben az énekesek nem csak énekórákon vesznek részt, hanem koreográfia órán, csoportos produkciós órákon teljesítenek. Számos szereplési felkérésnek tesznek eleget, videó klipekben, lemezfelvételeken vesznek részt, castingokra, szereplő-, és előadói meghallgatásokra delegáljuk őket. (Szinházi meghallgatások, zenei produkciók casting-olása, reklámdalok stúdiómunkálataihoz, klipforgatások,.... stb.)

A Starworld Management a Sztárképzős növendékeket menedzseli, kiemelten segíti a zenei pályán való érvényesülésben.
Énekeseink rendszeresen szerepelnek a Madách Szinház előadásaiban, musical előadásokon is.

Infó: +3670 591 8999
Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Facebook: Starworld Énekiskola


SZTÁRKÉPZÉS / 14 ÉVEN FELÜLI ÉNEKESEK  RÉSZÉRE

Sztárképzős növendékeinkkel énekmesterünk és hangképzőtanárunk foglalkozik. Az órák egyéni órák.

 


BASIC PACK / Havi óraszám: 8 óra

 

Professzionális énekoktatás és sztárképzés. Hangképzés alapjai I. , bevezetés az éneklés világába.

Heti 1x30 perc hangképzés
Heti 1x50 perc énekóra
Havi díj fizetés.
MOST AKCIÓ!


Medium ének- és sztárképző csomagMEDIUM PACK / Havi óraszám: 12 óra

 

Heti 1x30 perc hangképzés
Heti 1x50 perc énekóra
Heti 1x50 perc vokál

Havi díjfizetés.

MOST AKCIÓ!


Large ének- és sztárképző csomagLARGE PACK / Havi óraszám: 16 óra


Heti 1x30 perc hangképzés
Heti 1x50 énekóra
hangosítással próbateremben
Heti 1x50 vokál
Heti 1x50 produkciós óra


XL Elit ének- és sztráképző csomagXL PACK / Havi óraszám: 20 óra
Heti 1x30 hangképzés
Heti 1x50 énekóra
próbateremben hangosítással
Heti 1x50 vokál
Heti 1x50 produkciós óra
koreográfia és sziípadi mozgás
Heti 1x50 interjú, kommunikáció

Havi díjfizetés.
MOST AKCIÓ!


XXL Elit ének- és sztárképző csomagXXL ELIT PACK / Havi óraszám: 22 óra
Heti 1x30 hangképzés
Heti 1x50 énekóra
próbateremben hangosítással
Heti 1x50 vokál
Heti 1x50 produkciós óra
koreográfia és színpadi mozgás
Heti 1x50 interjú, kommunikáció
Havi 1 x 120 perc stúdiómunka / egy alkalommal a hónapban (dalfelvétel)

Havi díjfizetés
MOST AKCIÓ!
………………………………….
Koncertek: Basic és Medium Pack havi egy nyilvános koncert Budapesten.
Large , XL, XXL ELIT Pack havi 2 koncert nyilvános helyen, budapesti klubok sziípadán.


 

SZTÁRKÉPZÉS GYERMEKEK RÉSZÉRE / 14 ÉVES KORIG

 

STARWORLD GYERMEK SZTÁRKÉPZÉS / Egyéni csomagok


BASIC PACK / Havi óraszám: 8 óra
Heti 1x30 hangképzés
Heti 1x50 perc énekóra
MOST AKCIÓ!

MEDIUM PACK / Havi óraszám: 12 óra
Heti 1x30 perc hangképzés
Heti 1x50 perc énekóra hangstúdióban
Heti 1x50 perc produkciós óra
(korreográfia és szinpadi mozgás)
MOST AKCIÓ!

LARGE PACK / Havi óraszám: 16 óra
Heti 1x30 perc hangképzés
Heti 1x50 perc énekóra hangstúdióban
Heti 1x50 perc produkciós óra
(korreográfia és szinpadi mozgás)
Heti 1x30 perc interjú és kommunikáció
MOST AKCIÓ !

XL ELIT PACK / Havi óraszám: 20 óra
Heti 1x30 perc hangképzés
Heti 1x50 perc énekóra hangstúdióban
Heti 1x50 perc produkciós óra
(korreográfia és szinpadi mozgás)
Heti 1x30 perc interjú és kommunikáció
Heti 1x 60 perc stúdiógyakorlat
(dalfelvétele hangstúdióban)

MOST AKCIÓ!

További információkért hívja iskolánkat!