Felkészítő kurzus a versenyre 2012
Felkészítő kurzusaink kedvező áron.
Felkészítő kurzusainkon lehetőség nyílik az országos versenyekre való intenzív felkészülésre. A kurzus tanóráit az egyéni igények alapján, személyes meghallgatás, és konzultáció után úgy állítjuk össze, hogy a kurzus alkalmával a résztvevő énekes önmaga számára is érzékelhető pozitív változást tapasztalhasson.Kurzusainkat igénybe vehetik heti bontásban is, mely így több héten folyhat, vagy ha rövid idő áll az énekes rendelkezésére, napi bontású, napi órabeosztású órarendet állíthatunk össze az egyén igényei alapján.
A STARWORLD szakemberei kiemelt figyelemmel ügyelnek arra, hogy a versenyzők, énekesek, a lehető legjobb formájukat mutathassák a tehetségkutató versenyeken, mind zenei teljesítményüket, de színpadi megjelenésüket illetően is.
Ennek érdekében az elődöntő előtt, valamint - igény szerint - az országos döntő előtt is, felkészítő kurzust szervez a versenyzők részére.
A kurzusokra folyamatosan lehet jelentkezni.
A felkészítő kurzuson való részvétel ajánlott az énekesek számára, de nem kötelezõ.
A kurzus ideje alatt az énekesek profi szakemberek segitségével tökéletesithetik produkcióikat, nagyobb esélyt teremtve maguk számára a továbbjutásra. Ez idő alatt különböző óratípusokat vehetnek igénybe, például: hangképzés, magánének óra, stílusgyakorlat, vokál-óra, színpadi mozgásóra, valamint koreográfia óra, stb...
A versenyzőket a felkészités alatt semmiképpen nem szeretnénk megváltoztatni, egyéniségüket megzavarni, átalakítani, kizárólag a pozitív adottságaikra, képességeikre alapozva szakmai segítségnyújtás és szakirányú képzés a célunk, melyet versenyzőink magabiztosan alkalmazhatnak a megmérettetés során.
További tájékoztatást kérhet elérhetőségeinken.
Jelentkezés módja:
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Telefon: +3670 591 8999
Facebook: Starworld Sztárképző Énekiskola



