1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>

ÉNEKES és ZENETÁBOR

PDFNyomtatásE-mail

A Starworld Énekiskola minden alkalommal valami újat talál ki a gyermekek és fiatalok részére. A nagy érdeklődésre való tekintettel idén is megszervezzük táborainkat, ami nem csak a zenéről szól, bőven lesz más programunk is, amivel buli-hangulatban tölthetjük el veletek ezeket a napokat. Ha igazán értékesen és  élménydúsan szeretnéd eltölteni ezt a nyarat, akkor programodból semmiképp sem hagyhatod ki a STARWORLD ZENETÁBORT! Most talán arra gondolsz, hogy nem tanultál énekelni? Énekelni minden ember szeret, ha tanult, ha nem. Nem játszol hangszeren? Ez sem jelenthet akadályt. Minden ember, minden gyerek szereti a zenét, szeretünk táncolni, nevetni, és igen, énekelni is. Ki - ki, ahogyan tud!

Táborunkat több korosztály számára szervezzük. Egészen a kicsiktől, a középiskolás fiatalokig. Programjainkat is ennek megfelelően szervezzük, a legfontosabb, hogy mindannyian jól érezhessétek magatokat, és ez a néhány nap igazi emlék-tár legyen számotokra a későbbiekben is.

Ha attól tartasz, hogy nem ismersz senkit az első napon, hát felejtsd el aggályaidat. Fiatal csapatunk gondoskodik arról is, hogy  senki ne érezze magát egyedül, segít az új emberek közé beilleszkedni. Arra is  gondoltunk, hogy ha szívesen hívnád magaddal a testvéredet, barátaidat is, akkor erre kedvezményekkel kedveskedhessünk nektek. Táborunkban ugyanis van "Testvér- és Barát-kedvezmény, ami a tábor kedvezőbb részvételi díját jelenti.

A tábor ideje alatt olyan programokat szervezünk nektek, melyek biztos szórakozást nyújtanak majd számotokra. Bízz bennünk, és jelentkezz turnusainkba. Személyesen is hívhatsz minket a 0670 - 591 - 8999-es telefon számon, ahol minden érdeklődő kérdésére szívesen válaszolunk.

TÁBOR HELYSZÍNE: Budapest, 3.kerület, Római Part. Programjainkat a Római-parton és környékén, valamint Csillaghegyen szervezzük.

Nagyoknak 14 éves kortól - 18 éves korig
Kicsiknek 5 - 14 éves korig, korcsoportokra osztott foglalkozásokkal
1. TURNUS: 2017. július 3 - 7.
2. TURNUS: 2017. augusztus 7 - 11.
Általános iskolások és középiskolások részére szervezzük nyári Zenetáborainkat júliusban és augusztusban.Budapesten az idilli Római - partonés közelében nyagyon izgalmas programokkal várjuk a Zenetáborosokat. ZENE - ÉNEKLÉS - TÁNC - SPORT - vetélkedők, kirándulások, lovarda látogatás, igény szerint lovagoltatással, sportprogramok egy igazán lendületes csapattal. A foglalkozásokat szakképzett csoportvezetők vezetik.
Várunk minden énekelni, zenélni, táncolni, mókázni, bulizni szerető fiatalt, kicsiket és nagyokat, tiniket, minden gyermeket és fiatalt. Nem számít, ha nem tudsz énekelni, nem sztárokat szeretnénk gyártani 5 nap alatt, csupán szórakozni, nevetni, sportolni, kirándulni és  zenélni szeretnénk veletek, felejthetetlen emlékeket gyűjteni veletek, értetetek. Velünk biztosan nem fogtok unatkozni, ezt garantáljuk.

Táborrend: Érkezés: minden reggel 8.30 - ra érkeznek táborozóink a tábor helyszínére.
Napi programok vége: délután 17.00 órakor.
Táboraink hétfőtől - péntekig 8.30 órától - 17.00 óráig tartanak, tehát, nem bentlakásos tábor.
Étkezés: tízórai - ebéd - uzsonna.
Programjaink korcsoportjaink életkori sajátosságainak megfelelően lesznek összeállítva.
Zenei programok: Táborainkban korcsoportos foglalkozások keretein belül ismertetjük meg a gyermekeket, fiatalokat a mai igényes zenei stílusokkal. Pop, Rock, Blues, Soul, R & B, Funky, Jazz, Latin és klasszikus zene. A legmenőbb mai slágerekkel, kedvenc dalaitokkal szórakoztatunk titeket, amiket meg is tanulunk, közös produkcióvá alakítunk.
Sport programok: Sport-vetélkedők, lovarda látogatás, igény szerint lovagoltatással, bowling -meccs, ping-pongozás, mini cross-fitt, stb...
Kirándulások a csodálatosan szép Római Parton, valamint Cserkész - túra vicces feladatokkal tarkítva, hajókirándulás, strandolás.
Egyéb programok: kicsiknek arcfestés, rajzverseny, ének és táncverseny, szellemi vetélkedők.
A táborozás ideje alatt fotós és videós követi napjainkat, programjainkat. A fotókat természetesen a tábor zárónapján mindenki igény szerint kiválogathatja, és  darabáron megvásárolhatja.
FONTOS!
Testvér-, és barátkedvezményt idén is adunk, így, ha nem szeretnél egyedül belecsöppenni egy ismeretlen csapatba, magaddal hozhatod barátnődet, kisbarátodat, testvéredet, a szomszéd kis pajtást is.

TÁBOR RÉSZVÉTELI DÍJA: 44.900 Ft / Fő.
Jelentkezési határidő: 1. Turnusba: június 25-ig, valamint 2. Turnusba augusztus 1-ig.
JELENTKEZÉS: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Telefon: +3670 591 8999
www.enekoktatas.hu
Táboraink ideje alatt izgalmas programokat is kitalálunk nektek. Garantáljuk, hogy ez a  Zenetábor is tartogat majd meglepetéseket, és örökké emlékezetes élményekkel  ajándékozhatunk meg titeket.

KONCERTEK

Koncertek, klub-koncertek, gála-koncert májusban.

STARWORLD STAGE 2017. május 19-én 18.00 órától a Jazzy Pub-ban (1061. Budapest, Liszt Ferenc Tér 10.) Iskolánk énekesei hangulatos koncerttel várnak minden kedves érdeklődőt. Kíváncsi vagy Te is, hogy néhány hónap alatt milyen tudásra tehetnek szert a Starworldben a kezdő és haladó énekesek? Gyere el, bulizz velünk Te is!

 

NYÁRI ZENETÁBOR!

Zenetábor Kicsiknek! 6 - 10, 10 - 14 éves korosztályból várjuk azokat a gyerekeket, akik szeretnek énekelni, táncolni, mozogni, rajzolni, kalandozni. Izgalmas programjainkat képzett animátorok vezetik. 5 napos, élményekben gazdag táborozásban lehet része minden gyermeknek. Info: +36705918999, info@enekoktatas.hu

Starworld Elérhetőségek!

Skype - starwolrdenekoktatasStarWorld telefonszám: +36 70 591 8999 Elérhetőségeink, email küldésStarWord YouTube video csatorna

StarWorldStage

Magyarország első online tehetségkutató versenye és zenei live show portálja

Jelentkezz Magyarország első online zenei tehetségkutató versenyére! Lépj fel az élő-show-ban!

Jelentkezés>>

StarWorld Országos Tehetségkutató 2016.

XXL elit pack sztárképző csomag

Online Énekoktatás

Hírek

Énekes Válogatás a Starworld-ben! A Starworld Nagyszabású Showjá-hoz keresünk énekes gyermekeket és felnőtteket, fiúkat - lányokat, egyaránt. Műsor: várhatóan áprilisban. Ha szeretnél szerepelni és énekeltél már nyilvánosság előtt, vagy csak jó hangod van és ügyesen énekelsz, jelentkezz! Meghallgatás: folyamatosan a Starworld-ben. (Budapest)
Info: +3670 591 8999, info@enekoktatas.hu

Starworld Management

A Starworld Management folyamatosan várja énekesek, és hangszeres előadók, produkciók jelentkezését. Regisztrálj nálunk, hogy szerepléshez juthass. Castingok, szereplő-válogatások, televíziós műsorok, lemezfelvételek, koncert produkciók, színházi szerepek, musical szerepek, külföldi és belföldi turnék, reklámfilmek, és egyéb lehetőségek.

Mi valóban odafigyelünk Rád! Megtaláljuk a számodra legmegfelelőbb lehetőségeket! Csatlakozz hozzánk, lépj be Te is a Starworld Világába! Folyamatos regisztráció!