STW Music School, énekoktatás, zeneoktatás, zeneiskola, hangképzés


A tartalomhoz

Sztár-interjú

Eredmenyeink / Tanuloink

http://eschungary.hu/rajongunk/magyarorszag-interju-az-egyik-dalbekuldovel-arnoczky-noemi-nyilatkozik/#comments



Magyarország: Interjú az egyik dalbeküldo"vel - Arnóczky Noémi nyilatkozik

noemi1Szerzo": Szücs Zoltán
Forrás: eschungary.hu

A 105 beérkezett dalt nem mutatja be az MTV, de egy-két jelentkezo" neve kiszivárgott. Így tudtuk meg, hogy Arnóczky Noémi is adott be dalt az Eurovíziós Dalfesztiválra.

SZZ: A hozzászólások között fölmerült, hogy adtál be dalt a magyar válogatóra. Igaz ez?
AN: Igen, igaz. Igazság szerint két dalt küldtem be a bírálatra.

SZZ: Mikor és hol hallhatjuk legközelebb ezeket?
AN: Nem tudom pontosan, mert így, hogy ezen a versenyen nem kaphattak publicitást, úgy döntöttem, hogy hamarosan tárgyalok egy Távol-keleti kiadóval, és talán ott angol nyelven sikerül népszeru"síteni a dalomat, dalaimat. Természetesen elo"bb-utóbb itthon Magyarországon is bemutatom majd, de kedvet kaptam nehány nemzetközi versenyhez is, melyeknek hasonló szabályai vannak, mint az Eurovíziónak, ezért még tartalékolok egy picit a dalokkal, talán eselyük van más országokban. Addig nem jelentetem meg o"ket sehol.

SZZ: Sok sikert hozzá! Mondanál nekünk pár szót a beadott dalaidról?
AN: Az egyik dalomat, amit én jobban favorizálok egy ilyen volumenu" eseményre, a Te vagy a napfény cimu" dal. Závodi Gábor a zeneszerzo", a szöveget én magam írtam hozzá. Stílusat tekintve a pop-rock mu"fajba sorolható, mérsékelt tempójú dal. Felépítését és zenei mondanivalóját tekintve, szerintem egy nagyon megkomponált dal, aminek jól érzékelheto" katarzispontja van. Dinamikája folyamatosan emelkedik, ami a hangszerelés kiszélesedésében is megmutatkozik. A szöveg egyszeru", és értelmezheto", tipikus magyar szöveg, a dal nem tartalmaz a mai divatos stílusirányzatokban túlzasba vitt hajlítasokat, azonban mégis modern… Azt hiszem ennyit mondanék szakmai elemzésként a dalról. Úgy érzem, mind zeneileg és szövegileg is hiteles. A dalban közremu"ködnek: Závodi Gábor - keyboard, vokál, Madarász Gábor - Gitár, Hoffer Péter - dob, Kovács Barna - basszusgitár.

SZZ: Szerintem valamennyi Eurovízió rajongó érdeklo"dését sikerült felkeltened - így az enyémet is, hát honlapodon kutatva rábukkantam a dal részletére. Itt megtalálhatjuk a másik dalt is? Annak mi a címe?
AN: Nem található meg egyik dal sem teljes egészében a honlapon jelenleg, talán a jövo"ben felkerül majd oda is. Természetesen a honlapon vannak dalok, amiket a kedves érdeklo"do"k hallgathatnak most is, de a youtube.com oldalon is van néhány, és egy videóklip is hamarosan felkerül majd oda. A másik dalomnak címe: Légy önmagad! Ezt a dalt Szu"cs Norbert szerezte, a szöveget szintén én irtam. A Légy Önmagad! cimu" dal inkább blues-os hangvételu". Nagyon fegyelmezett tempót diktál, ám ennek ellenére igen szenvedélyes dal.

SZZ: Hallottad már az MTV által kiválasztott dalt?
AN: Igen, az elso" gyo"ztesnek vélt dalt is, és Kátya dalát is.

SZZ: Mi a véleményed róluk? Melyik tetszik jobban?
AN: Igazság szerint most meg kellene hallgatnom o"ket még egyszer… A Mark daláról a véleményem, amikor meghallgattam hirtelen az volt, hogy egy jó, dinamikus dal, a mai trendeknek megfelelo", azonban nem érzem benne azt a zenei és tartalmi mélységet, amito"l számomra alkalmas és jogosult egy dal egy országot képviselni egy nemzetközi versenyen. A rádiók számára kifogástalan, és az elo"adó fiatal tehetség. Kátya dala elején arra gondoltam, milyen klassz. Gondoltam, ha ez a dal a kétharmad részéto"l szépen nyit majd zeneileg, és énektechnikailag, akkor még a végén tényleg valami nagyszeru"t hallgatok. Vártam, de nem törtent meg, amire vártam. Ezek a dalok - szerintem, és ebben nem kell egyetértenie velem senkinek sem - nagyon jó dalok a radiók slágerlistáira, filmek aláfesto" zenéinek, roadshow-kon, de szerintem egy nemzetközi versenyre, ahol komoly elvárások vannak minden szempontból, nem elegendo"ek. Ez nem azt jelenti, hogy én alábecsülöm o"ket. Kitu"no" énekesek, jó zeneszerzo"k munkáiról beszélünk most. De, ez most nem a piac, és a kereskedelmi csatornák kavalkádja, hanem egy nemzetközi verseny, ahol minket magyarokat képvisel majd valaki.

SZZ: A jövo"ben tervezed-e, hogy - ha lesz rá leheto"ség - újra adsz be dalt a fesztiválra?
AN: Nem tudom, nem gondolkodtam ezen, talán, de nem biztos. Nem hinném, hogy azokat a dalokat, amelyeket neves, és nagytudású zeneszerzo"k írnak nekem, és az ország igen elismert zenészei játszanak fel, nem a most felkért emberekkel szeretném megzsu"riztetni.

SZZ: Azért remélem, még viszont látunk a verseny színpadán. Kellemes szurkolást kívánok májusban, és a leheto" legjobbakat karriereddel kapcsolatban. Az eschungary.hu nevében köszönöm az interjút!
AN: Természetesen én is figyelemmel fogom kísérni az Eurovízió nemzetközi dönto"jét, és nagyon fogok drukkolni Tompos Kátyának, és bízunk benne, hogy sikeres lesz az általa bemutatott dal Moszkvában. Köszönöm az interjút, bízom benne, hogy a jövo" évi verseny magyar fordulóját majd a televízióban is végigkövethetjük.
2009. február 07. 22:33 | Kategória: Rajongunk | 10 hozzászólás

Music School | Iskolánkról | Oktatás | Tanárok | Jelentkezés | Kapcsolat | Versenyek / Vizsgak / Táborok | Eredmenyeink / Tanuloink | Oldaltérkép




Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe