Főmenü:
Versenyek / Vizsgak / Táborok
STARWORLD ORSZAGOS TEHETSEGKUTATO VERSENY 2009
A STARWORLD Sztarkepző Iskola 2009-ben országos énekes előadói tehetségkutató versenyt rendez.
A verseny célja:
- a tehetséges fiatal előadókat segiteni a zenei pályán, fellépési lehetőségek biztositása
- útmutatás és tapasztalatszerzési lehetőségek biztositása a fiatal előadók számára.
A verseny országos elődöntőből és a döntőből áll.
Amennyiben a jelentkezők létszáma meghaladja az 50 főt, úgy a verseny elődöntője es döntője ket kulon napon lesz megrendezve.
Ha a jelentkezők létszáma 50 fő alatt marad, úgy a verseny elődöntője ugyanazon a napon lesz, amikor a döntő.
Ebben az esetben az elődöntő kezdete: délelött 10.00 óraDöntő kezdete: délután 15.00 óraA döntőbe kategoriankent maximum 3 eloado juthat.
A zsuri javaslatara, a zsuri tobb versenyzot is a dontobe juttathat.
Amennyiben az adott zenei kategoriaban a zsuri biralata alapjan a versenyzoi produkcio nem jogosult a dontobe jutasra, ugy a zsurinek nem kotelessege az adott kategoriaban gyoztest, azaz "elso helyezettet" hirdetni.
Országos elődöntő es döntő: NOVEMBER 29. Vasarnap
Helyszin: VERSAILLES Konferencia Terem
Cim: 1068. Budapest, Városligeti Fasor 44.
A versenykiirás dátumának változtatási jogát a STARWORLD Management fenntartja, esetleges változásokról a versenyzőket e-mailben, hirlevelben rendszeresen tájékoztatja.
NEVEZES
NEVEZÉS
NEVEZÉSI DIJ: 10.000,- Forint / Fő / Kategória
Amennyiben valaki három zenei kategóriában nevez, úgy a nevezési dij: 8.000,- Forint / Fő / Kategória / Elődöntő
KATEGÓRIÁK:
1., Pop, Pop-rock, Rock
2., Blues, Country
3., Funky, Soul, R & B
4., Jazz, Latin - Amerikai
5., Musical, Broadway
6., Opera, Operett, Klasszikus
Csoportos kategoriak:
1. Duettek (2 fo)
2. Csoportok (3 vagy annal tobb fo eseten)
ZSŰRI TAGJAI: a magyar zenei elet jeles egyeniségei, előadóművészek, tanárok, produkciós igazgatók. Szervezés alatt. Hamarosan kozzetesszuk.
KORCSOPORTOK
KORCSOPORTOK:
A versenyen felnöttek es gyermekek egyaránt részt vehetnek.
Ennek megfelelően két nagy korcsoportra bontjuk a résztvevőket.
Gyermek és Felnött korcsoport, azon belül kategóriákra oszlik a mezőny.
Gyermek / MINI : 6 - 10 eves korig a korcsoport nem oszlik kategoriakra. Egy kategorian belul versenyeznek a gyermek eloadok.
Gyermek / TINI 1 : 10 - 14 eves korig.
A korcsoport ket kategoriara oszlik: Pop - Rock, Musical kategoria
Gyermek / TINI 2 : 14 - 18 eves korig.
A korcsoport a fentiekben meghatarozott kategóriákra oszlik.
Nyilt / Felnött korcsoport: 18 éves kor folott. Felso nevezési korhatár nincs.
A fentiekben megjelölt kategóriákban versenyeznek a résztvevők.
NEVEZÉSI HATÁRIDŐ (on-line is): 2009. Október 30.
PÓT NEVEZÉS, aki meg nem rendelkezik Meghivoval, de oktober 30. utan jelentkezik Online. 2009. November 15.
A Pótnevezés dija: 12.000,- Ft
NEVEZESI DIJAK / CSOPORTOKNAK
- Duettek,Triok, ének-együttesek esetében, kategóriánként: 7.000,- Ft / Fo"
- Potnevezes eseteben: 9.000,- Ft / Fo
- 4 fonel nagyobb tagletszamu csoportok eseteben a nevezesi dij: 5.000,- Ft / Fo
- Potnevezes: 7.000,- Ft / Fo
- 8 fonel nagyobb tagletszamu csoportok eseteben a nevezesi dij: 4.000,- ft / fo
- Potnevezes: 6.000,- Ft / Fo
NEVEZÉSI CIM:
Starworld Tehetsegkutato Verseny
STARWORLD - Arnoczky Noemi Versenyigazgato
3531. Miskolc, Reisinger F. u. 14.
A nevezési dijat a nevezesi cimre sziveskedjenek feladni, rozsaszin postai utalvanyon. A befizetést igazoló csekk másolatát kérjük a kitoltott, kinyomtatott nevezési laphoz csatoltan a fentiekben megadott cimünkre elküldeni sziveskedjen! A boritékra kérjük, irja rá: STARWORLD TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY 2009.
FONTOS!
A versenyen valo reszvetelt minden versenyzo onkent vallalta, az esetlegesen elmulasztott, elorelathato tavolmaradas a versenytol nem a Starworld felelossege. Ennek ertelmeben a befizetett nevezesi dijakat nem all modunkban visszafizetni
JELENTKEZESI LAP
JELENTKEZÉSI LAP:
A Jelentkezési Lap értelemszerű kitöltése kötelező.A pontos adatok megadása után egy gombnyomással, online küldje el részünkre a jelentkezési lapot. Az online jelentkezes csak statisztikai adat szamunkra!
A jelentkezést regisztráljuk, és az automata visszaigazolja a sikeres jelentkezést.
A visszaigazolást 48 órán belül e-mailen küldjük. Ha nem kap igazolást ezidő alatt, ellenőrizze, hogy jelentkezését helyesen küldte - e el!
Kérjen információt az alábbi elérhetőségeken!
A jelentkezesi lap a www.enekoktatas.hu oldalon talalhato.
Pontos kitoltese nagyon fontos, hiszen az itt megadott szemelyes informaciok alapjan tudjuk a zavartalan kapcsolattartast garantalni. Az online jelentkezeseket 2009. októbr 30-án lezarjuk, potnevezesre november 15-ig van lehetoseg.
Az online jelentkezesek lezarasa utan minden versenyzo, nevezo, e-mailben, vagy postai uton MEGHIVOT kap a versenyre, melyben a nevezesi dij befizeteserol is tajekoztatast adunk (nevezesi cim, helyszin, pontos regisztracios idopont, kategória visszaigazolása).
A Meghivo kezhezveteletol szamitott 8 naptari napon belul, de a nevezesi hataridon belul kell a nevezesi dijat a Starworld altal megadott nevezesi cimre rozsaszin postai utalvany-csekken befizetni. A nevezes ekkortol szamit ervenyesnek.
A Meghivoban foglaltakat sziveskedjenek betartatani!
A továbbiakban, a versenyről hirlevelunkben, e-mailben kapnak értesitést a versenyzők.
INFO: +3670 591 8999, +3630 370 4197
E-MAIL: info@starworldhungary.hu, info@enekoktatas.hu
MSN: info@starworldhungary.hu
REGISZTRÁCIÓ HIRLEVÉLRE: www.info.enekverseny.com
KRITERIUMOK
KRITÉRIUMOK
Minden versenyző résztvesz az elődöntőn, nevezhet, bármely kategóriában, de maximum három kategóriában juthat tovább. A döntőbe csak a zsűri által választott versenyzők vehetnek részt, valamint a helyszinen megszavazott közönségdijas versenyző kvalifikálhat.
A verseny folyamán megkülönböztetjük a "Profi" és "Amamtőr" előadókat.
"Profinak" számit, aki valamely középfokú zenei intézmény magánének szakon végzett hallgatója (Pl. Zeneművészeti Szakközépiskola érettségizett növendéke), valamint valamely felsőfokú zenei intézmény magánének szakon, jelenlegi hallgatója, vagy végzett, diplomával rendelkező szakembere, valamint hivatásos - Működési Engedéllyel rendelkező - zenész, illetve szakképesitett oktató (ének), diplomás tanár.
Amatőr versenyzőnek minősül, aki a felsoroltak közül egyik kategóriába sem sorolható, továbbá valamely alapfokú, illetve középfokú zenei intézmény jelenlegi hallgatója. Aki nem rendelkezik szakképesitéssel, működési engedéllyel, valamint nem jelent meg országos kereskedelmi forgalmazásban kiadott hanghordozó anyaga, CD-je, és nem hivatásszerűen műveli a zenét.
A VERSENY MENETE:
Pontozás:
A zsűri 1 - 10 pontig pontozza a produkciókat.
Elődöntő: zárt pontozás, a pontszámokat a zsűri nem hozza nyilvánosságra, az elődöntő után kihirdeti a döntőbe jutottak névsorát, az elődóntőben szerzett pontszámokat a www.enekverseny.com oldalon hozza nyilvanosságra a versenyt követően, 8 napon belül.
Döntő: nyilt pontozás alapján zajlik, a zsűri birálatokban is részesithet a versenyzőket. A versenyen az elodonto es donto alkalmaval egy - egy dalt mutatnak be az előadók.
Amennyiben az elodontoben bemutatott dal megegyezik a dontoben eloadott dallal / dalokkal, ugy a zsuri 25 % pontlevonast javasol a versenyprodukcio ertekebol.
Dalok terjedelme: maximum 4 perc.
Amennyiben a produkcio jelentosen meghaladja a meghatarozott idoerteket (max.10 masodperc), ugy a verseny zsurije max. 25% pontlevonast javasolhat az adott produkcio hatranyara.
A versenyzőket a zsűri kategóriánként birálja.
Egy eőadó két kategóriában lehet győztes, de három kategóriában lehet helyezett.
Minden résztvevő oklevelet kap, valamint a Döntő alkalmával kiadják a
- STARWORLD: AZ ÉV FELFEDEZETTJE 2009. dijat,
- STARWORLD: KÖZÖNSÉG KEDVENC ELŐADÓJA 2009,
- STARWORLD GYERMEK-MŰVÉSZ dijat,
- STARWORLD GRAND PRIX dijat is.
Továbbá továbbképzési lehetőségek, és más ajándékok, dijak kerülhetnek kiosztásra.
A verseny résztvevőit - igény szerint, a versenyző, vagy törvényes képviselőjének hozzájárulással - a továbbiakban Starworld menedzseheti.
A verseny helyszinén a helyi média képviseltetheti magát. (TV, Rádió, Sajtó, Stúdiók, ...)
ZENEI ALAPOK
ZENEI ALAPOK:
Minden versenyző a saját zenei alapjával lép fel a versenyen, melyet két példányban, CD-n, MP3 vagy AUDIO formatumban köteles magával hozni, valamint a regisztráció alkalmával a helyszinen leadni.
A regisztráció alkalmával kérünk mindenkit, a leadott zenei anyag formátumáról informálja a hostesseket.A CD-re kerjuk rairni:
1.CD:
- versenyzo neve es "ELODONTO"
- valasztott kategoria
- a dal cime
- formátum
2.CD:
- versenyzo neve es "DONTO"
- valasztott kategoria
- a dal cime
- formátum
Minden dalt kulon Cd-re irva kotelezo leadni!
Amennyiben a zenei alap formátuma nem megfelelő, úgy a versenyzőt az adott fordulóból kizárják. (Kizárásnál, ez esetben reklamációt nem fogadunk el!)
A zenei alapok lehetnek vokálos, valamint vokál nélküli változatban is, azonban a versenyzőnek a zsűrit informálnia kell az alapok minőségéről és milyenségéről.
A versenyzők kizárólag a regisztrációnál adhatják le CD - re megirt hanganyagukat, a technikai pulthoz, és a technikai munkatársakhoz kizárólag a versenyigazgatóság tagjai fordulhatnak kéréssel. Ellenkező esetben a versenyzőt versenyből való kizárás illeti meg.
A versenyzők a versenyigazgatóság által biztositott hangtechnikát használhatják, saját felszerelés használatára nincs lehetőség, kivéve saját gitár, vagy kézi hangszerek (pl. fuvola, hegedű, stb.).
Versenyigazgatóság által biztositott eszközök, lehetőségek:technikai eszközök-öltözők, kizárólag a versenyben résztvevők részéreruhatár a nézők és vendégek részere, értékmegőrzés nincs.
A verseny helyszinen bufe uzemel.
VERSENY KEZDETE / REGISZTRACIO
A VERSENY KEZDETE:
Délelött 10.00 órakor kezdődik a verseny.
ÉRKEZÉS:
A verseny napján a regisztráció érkezési sorrendben történik, ahol a versenyzők megkapják a kategóriájáknak megfelelő versenyzői sorszámot is.
A sorszám a regisztrációt követően nem cserélhető ki!
REGISZTRACIO
- 8.00 - 9.30 -ig. Regisztráció kötelező!
Adatlap kitöltése kötelező.
A verseny előreláthatóan egésznapos elfoglaltságot igényel.
A verseny nyilt rendezveny, igy nem csak a hozzatartozok, hanem un. kulsos nezok is resztvehetnek, megtekinthetik a dalversenyt.Kisérők, érdeklődők részere belépőjegy kötelező.
Belépőjegy ára: 990,- Ft / Fő , mely a verseny napján, a helyszinen váltható.
Mivel a terem befogadó képessége korlátozott számú, ezért kérjük a versenyzőket, hogy a jegyekkel kapcsolatos információkat a jelentkezési lapon feltüntetni sziveskedjenek, illetve a www.enekoktatas.hu oldalon a "Versenyeink" menupontban a " Jegyrendeles a versenyre" almenuben rendelhetik meg jegyeiket.
Továbbá a + 70 591 8999, vagy + 36 30 370 4197 - es telefonszámon jelezzék belépőjegyekkel kapcsolatos igényeiket.
A jegyek nem hely-jegyek, erkezesi sorrendben foglaljak el a nezok a nezoteret.
A versenyen videó felvétel, valamint fotók készitésére van lehetőség, melyet a regisztráció alkalmával kell bejelenteni.
A videó és fotók készitőjének egy adatlapot illetve egy nyilatkozatot szükséges kitöltenie, melyben nyilatkozik arról, hogy a versenyen készitett anyagot kizárólag privát hasznlatra késziti, egyéb internetes honlapon, médiában a STARWORLD hozzájárulása nelkül nem teszi közzé.
Videó és fotókészités ára: 1.000,- FT / készülék, melyet a regisztráció alkalmával lehet befizetni.
Amennyiben a fenti előirást valaki megszegi, a verseny-teremben engedély nélküli "paparazzo" felvételeket készit, a versenyigazgatóság az adott szabálytalankodót kivezettetheti a teremből, a hozzátartozó versenyzőt kizárhatja a versenyből.
A verseny szabályzatát kérjük betartani!
Eredményes és sikeres, élményekben gazdag versenyzést kiván mindenkinek a STARWORLD!
Versenyigazgató: Arnoczky Noemi
E-mail: info@enekoktatas.hu
Msn: info@starworldhungary.hu
Info: +3670 591 8999, +3630 370 4197
STARWORLD - AHOL ÁLMOD VALÓRA VÁLIK!
JELENTKEZES A TEHETSEGKUTATO VERSENYRE / EGYENI
JELENTKEZES A TEHETSEGKUTATO VERSENYRE / CSOPORTOKNAK
HIRLEVELET KULDUNK NEKED !
HIRLEVELET KULDUNK NEKED!
STARWORLD ORSZAGOS TEHETSEGKUTATO VERSENY
Iratkozz fel hirlevelunkre az alabbi elerhetosegen!
www.info.enekverseny.com
FELKESZITO KURZUS
STARWORLD TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY 2009.
FELKÉSZITŐ KURZUS
A STARWORLD fontosnak tartja, hogy a versenyők a lehető legjobb formájukat mutathassák a tehetségkutató versenyeken, mind zenei teljesitményüket, de szinpadi megjelenésüket illetően is.
Ennek érdekében az elődöntő elött, valamint az országos döntő elött is, felkészitő kurzust szervez a versenyzők részére.
A kurzusok tervezett időpontjai:
2009. november 10 - 11 - 12 - 13.
2009. november 17 - 18 - 19 - 20.
2009. november 24 - 25 - 26 - 27.
A felkészitő kurzuson való részvétel ajánlott, de nem kötelező.
A kurzus ideje alatt a versenyzők szakemberek segitségével tökéletesithetik produkcióikat, nagyobb esélyt teremtve maguknak a továbbjutásra. Ezidő alatt hangképzésen, stilusgyakorlaton, vokál-órán, szinpadimozgás órán, valamint korreográfia órán vesznek részt.
A versenyzőket a felkészités alatt nem szeretnénk megváltoztatni, egyéniségüket megzavarni, kizátólag a pozitiv adottságaikra alapozva szakmai segitségnyújtás és képzés a célunk, melyet versenyzőink magabiztosan alkalmazhatnak a megmérettetés során.
A kurzus ára: 19.900,- FT / Fő
Orabeosztas: 2 x 45 perc / alkalom
Jelentkezés: folyamaosan.
Jelentkezés módja:
E-mail: info@enekoktatas.hu,
Telefon: +3670 591 8999
MSN: info@starworldhungary.hu
A kurzus diját a STARWORLD által küldött csekken, vagy a foglalkozás helyszinén, az órákat megelőzően kell egy összegben befizetni.
INFORMÁCIÓT a fentiekben megadott telefonszámon és e-mailben kérhetnek.