Főmenü:
Oktatás
OKTATÁSI RENDSZERÜNK / ÁRAINK
ÓRALÁTOGATÁS:
Óráinkat bárki látogathatja, előképzettség nélkül is.
Az egyéni és csoportos órák előre egyeztetett időpontokban zajlanak. Az egyéni órák beosztása a választott tanár és diák közötti előzetes egyeztetés alapján alakitható. Az egyeztetett időpontok rendszeres órarenddé, periódikussá válnak, amig azt a tanár és diák közös megegyezés alapján nem változtatják meg.
A kialakitott órarendhez a diák köteles alkalmazkodni, az órán pontos időben megjelenni. A diák késedelmes érkezéséből adódó óra idejének megrövidüléséért a tanár nem felelős, hosszabbitásra az adott napon lehetőség nincsen. Ebben az esetben a növendék, az óra teljes időtartamára vonatkozóan köteles a tandijat megfizetni. Amennyiben a tanár szabadideje engedi, úgy másik időpontban, az óradij megfizetésének ellenében van lehetőség a pót - óra látogatására.
Amennyiben az énekes a számára fenntartott időpontban nem tud megjelenni, óráját elcserélheti a másik énekessel, de erről haladéktalanul értesitenie kell tanárát.
Ha az óra egyéb okokból nem cserélhető el, az énekes 1.000,- ft / óra felár ellenében rendkivüli pót-órát vehet igénybe. (Csak azokra a növendékekre vonatkozik, akik rendszeres órarend alapján látogatják iskolánk óráit.)
ÓRADIJ ÉS HAVI TANDIJ FIZETÉSE:
Alkalmi órák / Meghallgatás / Szintfelmérés: a diák az óra megkezdése előtt, a választott óratipusnak megfelelően befizeti az órájának egyszeri / alkalmi tandiját.
Havi befizetés: minden hónap 5. napjaig, vagy a honap első óráján a havi tandij teljes összegének befizetése kotelezo az alabbiakban foglaltak szerint. A honap elso orajan valo nem-megjelenes, vagy hianyzas nem mentesit a havi tandij idoben torteno megfizetes alol.
Amennyiben a novendek adott honap 5. naptari napjaig tandijat nem fizeti be, ugy a havi tandij megallapitasa az alkalmi orak dija alapjan tortenik, szorozva azt a honapban esedekes alkalmak szamaval.
FIGYELEM! FIZETESI SZABALYZATUNKAT KERJUK BETARTANI!
HAVI TANDIJ:
Havi tandij heti 1 x 50 perces ora eseteben: 15.600,- Ft / Fo / Ho illetve 19.500,- Ft / Fo / Ho
Havi fizetes eseten az orak dija: 3.900,- Ft / Ora / fo
Kozos-enekles / vokal: 2.000,- Ft / ora/ fo
ALKALMI ÓRADIJAK
Magánének / Hangképzés Alkalmi Orak dija:
Azokra a magantanulokra vonatkozik, akik nem heti rendszeresseggel, nem havi fizetes mellett latogatjak magan orainkat.
1 x 50 perc : 4.500,- ft / ora / fo
2 x 50 perc: 8.500,- ft / alk. / fo
Hétvégi óra dija (szombat): 4.900,- Ft / fo / 50 perces ora
Szintfelmérés: 3.900,- Ft / Fő / Alkalom (max. 30 perc)
Meghallgatás / Konzultáció: 3.900,- Ft / Fő / Alkalom (max. 30 perc)
Felkészités /Hangképzés: (Kiemelt ora / Versenyre, felveteli vizsgakra, fellepesekre, lemezfelvetelre valo felkeszites): 4.900,- Ft / óra / fő
Felkészités duett (trio) jellegű produkciók részére: 3.000,- Ft / óra / Fő (iskolánk növendékei részére) Amennyiben a "tanuló", illetve énekes nem a Starworld Music School növendéke, úgy a Duett-ben való felkészités esetében az alkalmi magánórák dija vonatkozik rá.
Felkészités Énekes - Táncos produkció (egyéni): 5.900,- Ft / Fo / 50 perc (Kiemelt ora / Versenyekre valo felkeszites)
Felkészités csoportos, énekes - táncos produkciók részére:
- minimum 3 fő részére, akik iskolánk növendékei: 3.000,- Ft / Fő / Óra
- minimum 3 fő esetében 4.500,- Ft / óra / Fő
- 3 főnél nagyobb csoportok esetében a felkészités óradija megállapodás tárgyát képezi.
Zeneelmélet oktatás: 3.900,- Ft / 50 perc egyeni oran belul
Zeneelmélet csoportos: 2.500,- Ft / 50 perc
Korrepetació egyéni: 3.900,- Ft / 50 perc /Fo
Korrepetáció csoportos: 2.500,- Ft / 50 perc / Fo
Közös éneklés / vokál : 2.000,- Ft / fo / ora
(Csak iskolank tanuloi reszre, akik rendszeresen reszt vesznek a maganenek orakon.)
Csoport letszam minimum: 4 fo eseteben
Lemezfelvétel asszisztencia: 8.000,- Ft / ora (zenei rendezes, koordinalas,...)
Zenei alapok / Instrumentek
A Starworld Music School novendekei, enekesei reszere a zenei alapok 1.200,- Ft / db + afa aron rendelhetok.
Egyeni megrendeleseket 3.000,- Ft / db + afa aron tudunk teljesiteni. (plussz az esetleges postai koltseg.)
Honlapunkon hamarosan mukodni fog az ONLINE zenei alap, instrument letoltes is, mely kenyelmes, gyors es megbizhato.
Iskolai Szabályzat:
Iskolank tanorai 50 percesek.
Minden oraban, ora 00-kor (pl. 14.00 -kor) kezdodnek, es adott ora 50-kor (pl. : 14.50 - kor) vegzodnek.
Amennyiben a tanulo / novendek az általa, órarend szerűen foglalt időpontban nem jelenik meg az órán, annak költsége a tanulót terheli, ennek okan tandijat nem all modunkban visszafizetni.
A tanulo onmaga altal vallalt felelossege a maganora latogatasa. Az elorelathato hianyzas, orarol valo tavolmaradas okan a tandijat nem all modunkban visszafizetni, az oran valo reszvetelrol a novendek onmaga hataroz, melynek felelossege nem harithato az iskolara.
Amennyiben a tanulo a tanórán bármely okból nem tud megjelenni, azt tanára felé minimum 48 órán belül köteles jelezni, a tanára telefonszámán, illetve az iskola bármely elérhetőségén.
Amennyiben a tanulo rendszeresen távol marad a számára fenntartott tanórákról, úgy iskolánk vezetősége a számára fenntartott időpontot törölheti, a befizetett tandijat az iskola nem köteles visszafizetni. (Kivételt képez az igazolt betegség, de csak abban az esetben, ha ennek tényét a tanulo ismerteti tanárával is.)
Amennyiben a novendek adott honap 5. napjaig, de legkesobb a honap elso tanorajat kovetoen 3 naptari napon belul nem fizeti be havi tandijat, ugy az iskola vezetese uj novendeket vehet fel a helyere, az adott novendek eddig fenntartott orajanak idoponjat kiadva az uj novendek szamara.
A tanorara a novendek koteles felkeszulni, a szukseges eszkozoket, zenei kottakat, zenei anyagokat magaval hozni. Az oran hasznalt zenei segedanyagokat (zenei alap, zenei felvetelek, kottak, szovegek, stb...) a novendek onalloan, onmaga szerzi be, ezt a feladatot az iskola csak kiveteles esetekben latja el.
A novendek az oran, sem az iskola epuleteben alkoholt nem fogyaszthat, tovabba nem dohanyozhat.
A novendek, illetve kiskoru eseteben, a torvenyes kepviseloje, a szulo tudomasul veszi, hogy a novendek altal az iskola szamara (technikai eszkozok, berendezes) okozott karert felelos, annak anyagi vonzatat koteles a kar ertekenek mertekeben megteriteni.
Helyettesités:
Amennyiben az óraadó tanár bármely okból távol marad az iskolai óráktól, úgy az iskola megfelelő helyettesitésről gondoskodik az adott időpontokban, mely teljes órának tekintendő, a növendék tanórája nem marad el.
Koncertek:
Iskolank fontosnak tartja, hogy a novendekek ne csak az orakon, hanem a szereplesek, koncertek alkalmaval is szinpadi rutint szerezhessenek.
A Starworld Music School evente tobb novendek-koncertet szervez, valamint novendekeivel versenyeken, illetve koncert-meghivasoknak is eleget tesz. A novendek-koncerteken az iskola tanuloi vesznek reszt, szamot adva az elmult idoszak alatt tanultakrol. Koncertjeink nyilvanos rendezvenyek.
A koncertre valo felkeszules mindenki szamara kotelezo, es felelosegteljes munka.
A koncert napja, idopontja, tanitasi idonek felel meg, mely a novendek tanorajanak tudhato be. Tehat, ha az adott novendek tanoraja ugyanarra a napra esik, mint amikor a maganoraja volna, az ora megtartottnak tekintendo.
Amennyiben a koncert hetvegi (szombat vagy vasarnap), illetve munkaszuneti napra esik, ugy a kovetkezo heti tanora tekintendo a koncert idejeben megtartott tanoranak.
A hetvegi koncert-nap alkalmaval a kovetkezo heten tanarainkat egy szabadnap illeti meg.
Iskolank novendek koncertjein a megjelenes, valamint a reszvetel ajanlott!
A koncertek VIP helyszinen, az oltozoben, a stab-buszban kizarolag a STarworld Music School tanuloi es szakemberei tartozkodhatnak. A fentiekben megnevezett helyeken az alkohol, drog fogyasztasa, valamint a dohanyzas szigoruan tilos.
A novendek-koncerteken az iskola tanuloi lepnek fel, szamot adva az addig tanultakrol. Koncertjeinket 3 havonta rendezzuk meg, melyek nyilvanos eloadasok.
Szülői konzultáció: A diak, illetve enekes orajanak idejeben tortenik, az enekes hozzajarulasaval.
Telefonos informacio szulok reszere: kedd - csutortok 14.00 - 18.00 oraig.
STARWORLD, AHOL ALMAID VALORA VALNAK!