Iskolai Szabályzat:
Iskolánk tanórái 50 percesek.
Minden órában, óra 00-kor (pl. 14.00 -kor) kezdődnek, és adott óra 50-kor (pl. : 14.50 - kor) végződnek.
Amennyiben a tanuló / növendék az általa, órarendszerűen foglalt időpontban nem jelenik meg az órán, annak költsége a tanulót terheli, ennek okán tandíjat nem áll módunkban visszafizetni.
A tanuló önmaga által vállalt felelőssége a magánóra látogatása. Az előrelátható hiányzás, óráról való távolmaradás okán a tandíjat nem áll módunkban visszafizetni, az órán való részvételről a növendék önmaga határoz, melynek felelőssége nem hárítható az iskolára.
Amennyiben a tanuló a tanórán bármely okból nem tud megjelenni, azt tanára felé minimum 48 órán belül köteles jelezni, a tanára telefonszámán, illetve az iskola bármely elérhetőségén.
Amennyiben a tanuló rendszeresen távol marad a számára fenntartott tanórákról, úgy iskolánk vezetősége a számára fenntartott időpontot törölheti, a befizetett tandíjat az iskola nem köteles visszafizetni.
Amennyiben a növendék adott hónap 10. napjáig, de legkésőbb a hónap első tanóráját követően 3 naptári napon belül nem fizeti be havi tandíját, úgy az iskola vezetése új növendéket vehet fel a helyére, az adott növendék eddig fenntartott órájának időpontját kiadva az új növendék számára. Az eddig foglalt órák időpontját az adott tanuló köteles megtéríteni az iskola javára.
A karácsonyi szünet idejére eső tanórákat iskolánk megtartott óráknak tekinti, hiszen az év során a havi naptárfordulók miatt vannak hónapok, ahol az énekes havi 4 óra / hónap helyett 5 tanórán vesz részt.
Karácsonyi szünet: december 22 - tól, január 2-ig tart.
Iskolánk nyári szünetet, illetve őszi szünetet nem tart.
Az egyéb ünnepnapokon, munkaszüneti napokon iskolánkban is tanítási szünet van érvényben.
(Pl. Karácsony, Húsvét, Nemzeti Ünnepek...)
A karácsonyi szünet, és a tavaszi szünet az állami iskolák tanítási rendjének megfelelően van érvényben iskolánkban is. Ezidő alatt énekiskolánk is tanítási szünetet tart.
Fontos!
A tandíj az adott hónap első órájától az adott hónap utolsó órájának időszakára vonatkozik.
Amennyiben a növendék a következő hónapban nem kíván részt venni az iskola oktatásában, úgy az épp folyó hónap 15. napjáig köteles az iskola felé jelezni. Ebben az esetben a következő hónapra tandíj - kötelezettsége nincs.
Ha az énekes elmulasztja tájékoztatni az iskolát a továbbiakra vonatkozó kimaradásáról, úgy a következő hónap teljes havi tandíját köteles megfizetni az iskola részére, melyet a tandíjfizetésre vonatkozó szabályok alapján teheti meg.
Óra:
A tanórára a növendék köteles felkészülni, a szükséges eszközöket, zenei kottákat, zenei anyagokat magával hozni. Az órán használt zenei segédanyagokat (zenei alap, zenei felvételek CD-n, kották, szövegek, stb...) a növendék önállóan, önmaga szerzi be, ezt a feladatot az iskola csak kivételes esetekben látja el, azonban segítséget nyújt az énekes számára .
A tanórákon hozzátartozó, szülő, kísérő nem tartózkodhat.
Órai felszerelések:
Órára minden énekes CD-re irt zenei alappal, minden dalhoz 2 darab kinyomtatott szöveggel, valamint a tanulandó dalok eredeti zenei felvételével érkezik.
Leckefüzet, hangjegyfüzet, ceruza, toll, radír.
Írható CD, és pendrive.
Iskolánkban TILOS!
A növendék az órán, sem az iskola épületében alkoholt nem fogyaszthat, nem dohányozhat.
A tantermekbe ételt és italt bevinni nem lehet.
A növendék, illetve kiskorú esetében, a törvényes képviselője, a szülő tudomásul veszi, hogy a növendék által az iskola számára (technikai eszközök, berendezés) okozott kárért felelős, annak anyagi vonzatát köteles a kár értékének mértékében megtéríteni.
Helyettesítés:
Amennyiben az óraadó tanár bármely okból távol marad az iskolai óráktól, úgy az iskola megfelelő helyettesítésről gondoskodik az adott időpontokban, mely teljes órának tekintendő, a növendék tanórája nem marad el.
Koncertek:
Iskolánk fontosnak tartja, hogy a növendékek ne csak az órákon, hanem a szereplések, koncertek alkalmával is színpadi rutint szerezhessenek.
A Starworld Music School évente több növendék-koncertet szervez, valamint növendékeivel, énekeseivel versenyeken vesz részt, illetve koncert-meghívásoknak is eleget tesz.
A növendék-koncerteken az iskola tanulói vesznek részt, számot adva az elmúlt időszak alatt tanultakról. Koncertjeink nyilvános rendezvények. A koncertre való felkészülés mindenki számára kötelező, és felelősségteljes munka.
A koncert napja, időpontja, tanítási időnek felel meg, mely a növendék tanórájának tudható be.
Tehát, ha az adott növendék tanórája ugyanarra a napra esik, mint amikor a koncert van, az óra megtartottnak tekintendő.
Amennyiben a koncert hétvégi (szombat vagy vasárnap), illetve munkaszüneti napra esik, úgy a következő heti tanóra tekintendő a koncert idejében megtartott tanórának.
A hétvégi koncert-nap alkalmával a következő héten tanárainkat egy szabadnap illeti meg.
Iskolánk növendék-koncertjein a megjelenés, valamint a részvétel ajánlott!
A koncertek VIP helyszínén, az öltözőben, a stáb-buszban kizárólag a Starworld Music School tanulói és szakemberei tartózkodhatnak. A fentiekben megnevezett helyeken alkohol, drog fogyasztása, valamint a dohányzás szigorúan tilos.
A növendék-koncerteken az iskola tanulói lépnek fel, számot adva az addig tanultakról. Koncertjeinket 1 - 2 havonta rendezzük meg, melyek nyilvános előadások.
Szülői konzultáció:
A diák, illetve énekes órájának idejében történik, az énekes hozzájárulásával.
Telefonos információ szülők részére: kedd - csütörtök 14.00 - 18.00 óráig a +3670 591 8999-es telefonszámon.



